Szerintem, amikor az első szőlőbogyók belsejében, az isteni alkímia folytán a must borrá változott, az ember már akkor szimatot fogott. Ha a paradicsomban valami hiányozhatott az ember számára a virágos réteken, az csak a borvirág lehetett. Szőlőművelésbe fogtak hát őseink, és elkészítették az első boraikat. Ez a foglakozás már akkor sem tartozott a legkönnyebbek közé, így érthető okból a frissen háziasított lovak is új feladat elé néztek. A régi időkben a lovak különböző változatai jöttek létre az emberi szelektálás által, és akként pároztatták a különböző fajtájú, tulajdonságú, méretű és testtömegű lovakat, hogy az adott viszonyok között az adott feladat elvégzésére legalkalmasabb jószág legyen a végeredmény.
Megszülettek a munkás lovak. Ezen belül a hegyi és a síkvidéki lovak. A hűvösebb vagy épp meleg klímájuk vidékeken, más-más tulajdonságú négypatájúakkal dolgoztak. A szőlőművelő lovak, nem túl nagy testtömegű, nyugodt vérmérsékletű, erős izomzatú, tanulékony lovak voltak. Ámbár ritka jelenségnek számítanak ma már a szőlőkben, de egyes helyeken, egyes borászatoknál, továbbra is alkalmazásban vannak.
A noszai 1880-as telepítésű kadarka ültetvény téli takarása. A ló neve Dajka. Az eke szarvánál Szél Zoli áll. 2017.12.29
A tél beállta előtt a legtöbb borvidéken "betakarták" a szőlőt. Ez azt jelenti, hogy a tőkéket, lehetőleg a csap magasságig, vagyis azoknak a rügyeknek a magasságáig ahonnan majd a termő hajtások sarjadnak, földdel lefedjük. Ennek a munkának a sokkal nehézségesebb változata amikor ló hiányában, kapával takartak.Egyes borvidékeken csak "csirkéztek", amikor is a teljes sort nem, csak a tőkét fedték be földdel, szintén kapa segítségével.
A legtöbb gazda persze rendelkezett lóval, és számukra gyorsabb és kevésbé terhelő volt ez a munka. Novemberben szokás takarni, az első fagyok után, amikor már lehullottak a levelek. Nem hasznos a túl korai takarás, mert ha túl hosszú ideig vannak a termő rügyek földdel fedve, könnyen bevakulnak, tönkre mennek. A kései takarás is kockázatos, mert ha megfagy a föld, akkor szalonnás, darabos hantokat dob az eke a tőkére, ami nem megfelelően, csak hézagosan fed. Enyhébb időjárású őszökön a gaz könnyen megerősödik a sorban, esetleg be tyúkhúrosodik, vagy füvesedik. Ilyenkor szintén hiányos lesz a takarás, és a lónak is nehezebb lesz a dolga. A legjobb, ha viszonylag porhanyós és gaz mentes a sorköz, ilyenkor könnyedén dob a tőkére akár 20-25 cm földet is az eke. Nem baj, ha nem takarja a teljes magasságáig a bakművelésű tőkét a föld, mivel amikor nagy hidegek vannak, olyankor hó is lenni szokott, ami emeli a tőketakarás magasságát.
A lovak a takarás mellett, nyitó ekével, segítenek a tavaszi nyitásban is.
Szél Zoltán, a Csillag nevű lovával
Az év folyamán 3 vagy 5 kapás ekékkel a sorok gazmentesítésében is részt vesznek. Kocsit húzva, a termést is beszállítják a pincéhez, a szüretkor.
A lovat sem szabad túlhajszolni, hiszen ha egész évben keményen dolgozott, és a végére kapja a legmegterhelőbb munkát,a takarást, abból sérülés is lehet, de akár le is betegedhet. Arra is ügyelni kell, hogy ha hidegben végez a ló megterhelő feladatott, akkor leizzad és könnyen megfázik. Munka után illik egy időre letakarni a derekát, egy lópokróccal. A szőlőművelő lovak betanítása hosszas munka. Az ember részéről is tudást, tapasztalatot igényel. Ahol gyümölcsfák is vannak a szőlőben, ott egy behajoló ág esetén a ló letérdel, térden átbújik az ág alatt, majd felegyenesedve tovább húzza az ekét.
A legtöbb borvidéken, ahol még dolgoznak lovak, ott hagyományos feladatokat bíznak rájuk, de pl. Németországban arra is van már példa, hogy a ló egy kocsit húz, amelyre benzin motor meghajtású hidraulika szivattyú van építve, ami a kocsi végére szerelt lombsövény nyíró eszközt hajtja meg. Innen csak egy lépés, hogy permetezőt is húzzon. Bizarr látvány lenne a gázálarcos ló a szőlőben. Az tény, hogy a ló a traktorhoz képest sokkal kevésbé tömöríti össze a földet, mivel egy átlagos traktortól háromszor-négyszer könnyebb. Így levegősebb marad a talaj, nincs szükség a gyökérzónát tépkedő mélylazításra sem. No meg azért más érzés a ló szemébe nézni, mint a traktor fényszórójába. Munka közben a traktor kőolaj származékokkal szennyez, míg a paci lócitrommal trágyáz. Lovak nélkül nem tudnánk takarni a hagyományos ültetvényeinket, így azok előbb-utóbb kifagynának egy hidegebb télben. A kis 6-12 lóerős kultivátor traktorok, amelyek még beférnének a kb 60 cm szélességbe, ami a sorok között van, nem tudnak elhúzni egy ekét. Erre csak a ló képes. A legtöbb őshonos szőlő fajtánk azért veszett ki, mert a hagyományos ültetvényeket a 60-as, 70-es években nem tudták gépesíteni (ma sem). Az új ültetvényekbe, az önmagából kiforduló szocialista ember, pedig már nemzetközi fajtákat telepített.
Takarásba talicskázzuk a trágyát, majd rányitjuk a földet. Kövidinka, 1941-es telepítés
Jó néhány mai férfi, egy óra nyitás után sírva fakadna. Engi Margit néni és Maurer Gyöngyi ezen csak jót nevetnek
Egyszer, nagyjából 2010 táján, az 1941-es telepítésű kövidinkánkat takartattuk. Szalma Pista bácsi jött a szomszédos Noszáról, a Vezér nevű lovával. A munka végén segíteni akartam Pista bácsinak feltenni a kocsira az ekét, de a 91 éves bácsi ezt nem igényelte, helyette a következőket mondta:Felteszem én egyedül. Ez még mönni fog, habár a lovam, a Vezér is addig vót csődör még ki nem herélték, és én is addig vótam "embör" még fickós vótam, de az ekét fő bírom még tenni. Sajnos öreg mán a Vezér, ezé e köll annom, gyüvőre mán nem dógozunk. Felült a kocsira, az útkereszteződés előtt. Gyeplő az ülésen, a piros-fehér-zöld bojtos ostor a tokjában, a Vezérnek pedig csak annyit mondott:"Vezér! Haza megyünk!" A ló tudta az utat, csak a feladatára várt. Haza mentek, mind a ketten...
Pista bácsi fia, István szerint ha a Vezér megmaradt volna, a Pista bácsi sem halt volna meg olyan hirtelen, a következő tavasszal. A ló volt a mindene.
Esztendővel később, egy nándorfehérvári borkóstolón megismerkedtem egy oromparti derék, magyar emberrel, Gulyás Csabával. Fél óra beszélgetés után, mivel "találkozott a szó", felajánlott nekem egy csikót. Köszönettel elfogadtam az egy éves csődör csikót. A Táltos nevet adtam neki. Fekete, termetes, bohém és eleven. Hazavittük, az asszony és a lányok nagyot néztek. Kipakoltuk a melléképületet, és bevezettük a Táltost az új szobájába. Aztán karámot is kapott, szépen cseperedett. Nagy kihívás egy csődör csikót egyedül nevelni, sok harcot meg kellett vívnunk, hogy eldőljön ki a "vezér mén". Jövő tavaszra már neki is dolgoznia kell a szőlőben. Vidám társaság leszünk.
Táltos: Ott vagyunk már? Oszkár: Még nem. Mindannyiunknak (neked is!), többet kell dolgoznunk, hogy még jobbak legyenek a boraink. Táltos: Ott vagyunk már?...
Azt egy ló nélküli ember csak nehezen tudja elképzelni, micsoda barátság, és munkakapcsolat tud kialakulni a ló és az ember között.
Maurer Oszkár
